Komoly sakkversenyt szervezett hétvégén az egri Bolyky Bástya Sakk Egyesület – videó

Az Egri Bolyky Bástya Sakk Egyesület egyre gyakrabban szervez versenyeket, hogy ezzel is segítse az utánpótlás ügyét. A mostani megmérettetésre három országból érkeztek, az. I. Mátrametál Kupa Fide élő-pontokért ment, tehát valóban tétje volt.

Az Egri Bolyky Bástya Sakk Egyesület egyre gyakrabban szervez versenyeket, hogy ezzel is segítse az utánpótlás ügyét, szereplést biztosítva a fiataloknak. Ezzel a fejlődésüket segítik. Ezeken a versenyeken rendszerint egyre többen indulnak el, ami bizonyítja, hogy jó az irány. Ezúttal, a hétvége két napján a Megyeházán rendezték az I. Mátra Metál Kupát, amelyen három országból közel 60-an indultak el, még a covid-helyzet ellenére is.

A verseny (Cikkünk fotói Nemes Róberttől)

Fontos, hogy hivatalos Fide-verseny volt ez, tehát élő-pontokat lehetett szerezni, ami jelentősebbé teszi ezt a megmérettetést a hasonló, térségbeli derbikkel szemben. Két kategóriában lehetett indulni: U2200-ban és U1600-ban, azaz 1600 és 2200 közötti élő-ponttal rendelkezőknek és 1600 élő-pont alatti versenyzőknek íták ki a kupát. Az eredmények:

Az A csoport -5 forduló után:

  1. Paál Attila (Egri Vasas) 4 pont – egyben Heves megye bajnoka is lett ezzel 2021-ben
  2. Jurácsik József (Egri Bolyky) 3,5 pont
  3. Lazin Róbert Tamás (Románia) 3,5 pont

A B csoport 7 forduló

  1. Oroján Sándor (Egri Bolyky) 6 pont
  2. Filetóth Botond (Nyíregyháza) 5,5 pont
  3. Kovács Balázs (Románia) 5 pont – mindössze 8 (!) éves

A 14 éves lányoknál Fenyő Blanka (Egri Bolyky) 3 ponttal győzedelmeskedett, második lett Kovács Rebeka Zsófia (Egri Bolyky) szintén 3 ponttal. A 12 éves lányoknál első Koncz Helga (Andormaktályai Sakk Egyesület), a legjobb női játékos testvére, Koncz Regina lett (szintén Andornaktályáról).

Az U1600-as kategória nyertese Oroján Sándor (szemben)

(Forrás: Egri Hírek)

 

Post A Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A Google Analytics főleg belső cookie-k segítségével ad jelentést a Google Analytics-ügyfelek webhelyein zajló látogatói (más néven felhasználói) tevékenységekről. A felhasználók letilthatják az összes cookie-t, illetve külön-külön is törölhetik az egyes cookie-kat. A Google Analytics azért gyűjti a felhasználók IP-címét, hogy megóvja a szolgáltatás biztonságát, illetve hogy a webhelytulajdonosok képet alkothassanak arról, hogy látogatóik mely országból, államból vagy városból érkeznek (ezt „IP szerinti földrajzihely-meghatározásnak” is nevezik). A Google Analytics lehetőséget kínál a gyűjtött IP-címek maszkolására (erről alább olvashat részletesebben), azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a webhelytulajdonosok akkor is láthatják a felhasználók IP-címét, ha nem használják a Google Analytics szolgáltatást.

Összes tiltása
Összes engedélyezése