Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára a konvergencia régióban

„Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára a konvergencia régióban”

A MÁTRAMETÁL Kft. a Szakmai, idegen nyelvi, informatikai és kompetenciafejlesztő képzések a MÁTRAMETÁL Kft-nél című projekt keretében 100 %-os mértékű, 34,50 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében melyből képzési programok valósultak meg. A vissza nem térítendő támogatást az Európai Unió és a Magyar Állam biztosította.

A pályázat keretében 131 fő képzését terveztük összesen 8 féle képzésben. A program a piaci szempontból hátrányos, elzárt helyen lévő siroki térségben a versenyképesség megőrzését jelenti a Mátrametál Kft. számára, ugyanakkor 131 fő esetében munkaerő piaci helyzetének erősítését is szolgálta. Ahhoz, hogy a cég továbbra is a jogszabályoknak és szakmai fejlesztési igényeknek megfelelő szintű gyártásra és szolgáltatások ellátására képes legyen fontos és szükséges volt a szakmai ismeretek fejlesztése, a gyorsan fejlődő, bővülő tudásanyag elsajátítása.

A projektnek köszönhetően összesen 8 féle képzés, szakmai területen 5 féle képzés (LEAN menedzsment, Targonca vezetői képzés, Lakatos továbbképzések – húzó, színező és nyakaló csoportok részére) valósulhatott meg, a képzéseken összesen 100 fő vett részt sikeresen. Informatikai továbbképzésekre is szükség volt. A gyors felhasználói informatikai tudás bővítésére, 2 képzés volt betervezve: ECDL modulok – táblázatkezelés és adatbázis kezelés, a képzést sikeresen elvégzők száma 28 fő volt. Fontos volt a munkavállalók nyelvtudásának fejlesztése is (Angol nyelvtanfolyam), ebbe 9 fő került bevonásra.

A cég vezetése számára a projekt megvalósítása a munkaerő kapacitás továbbképzését, az érintett munkavállalók szakmai hozzáértésében, lojalitásában megerősödött humánerőforrás bázist és a piaci helyzet erősítését adta. A képzésekre rendelkezésre álló külső forrás lehetővé tette a cég vezetése számára, hogy pénzeszközeiket más, a cég fejlesztése szempontjából szintén fontos egyéb fejlesztendő területekre csoportosíthassa át.

A munkavállalók számára a szakmai, munkaszervezési, kommunikációs, vezetői, informatikai és nyelvi továbbképzések lehetőséget adtak a munkahelyek megtartására, ill. a munkahelyi és szakmai előrelépés lehetőségét biztosították, növelve ezáltal a privát és szociális biztonságukat. A projekt eredményeként megvalósult képzések következtében a szaktudással és képesítésekkel rendelkező, rugalmas munkaerőbázis hozzájárul a cég gazdasái növekedéséhez, versenyképességének javításához, mely a társaság hosszú távú stabilitását és növekedését biztosíthatja.

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A Google Analytics főleg belső cookie-k segítségével ad jelentést a Google Analytics-ügyfelek webhelyein zajló látogatói (más néven felhasználói) tevékenységekről. A felhasználók letilthatják az összes cookie-t, illetve külön-külön is törölhetik az egyes cookie-kat. A Google Analytics azért gyűjti a felhasználók IP-címét, hogy megóvja a szolgáltatás biztonságát, illetve hogy a webhelytulajdonosok képet alkothassanak arról, hogy látogatóik mely országból, államból vagy városból érkeznek (ezt „IP szerinti földrajzihely-meghatározásnak” is nevezik). A Google Analytics lehetőséget kínál a gyűjtött IP-címek maszkolására (erről alább olvashat részletesebben), azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a webhelytulajdonosok akkor is láthatják a felhasználók IP-címét, ha nem használják a Google Analytics szolgáltatást.

Összes tiltása
Összes engedélyezése

Notice: ob_end_flush(): failed to delete and flush buffer. No buffer to delete or flush in /home/matrametalhu/public_html/matrametalhu/wp-content/plugins/WPCache.php on line 303